Hétrétország 2023 -SEMMI RONGYRÁZÁS!

Ez a 22. Hétrétország a sorban, ami az idén augusztus 12-20. között kerül megrendezésre az Őrségben. Talán a legnagyobb kisfesztivál ez, a maga 8 napjával, 22 őrvidéki településen föllelhető Nyitott Portáival és a minden korosztály számára értelmes szórakozást kínáló programjaival az őriszentpéteri Pajtaszínházban, a Malomban és az Omega Parkban.

Valójában, nem is fesztivál, hanem „köztivál”. Talán nem kell magyarázni a különbséget. Sok jóravaló szó kezdődik „köz”-el, hogy mást ne mondjak: közelség, közvetlenség, közösség… Erre számíthat a közönség egy köztiválon. És van emberlépték is, és egyszerűség. Vagyis: SEMMI RONGYRÁZÁS! Persze, könnyű az ilyesmit meghirdetni, amikor rongy sincs.

Bizonyára nem fogunk kérkedni a végén, hogy „az idén még nagyobb költségvetésből, még több helyszínen, még nagyobb programot csináltunk, ahol még több ember tolongott…”

Mindenből kevesebb lesz – csak a szíveslátásból és vendégszeretetből nem.

Azért a kevés sem csekélység! 

Lesznek visszatérők, akik úgyszólván hazajönnek Hétrétországba: Berecz András, Écsi Gyöngyi, Dresch Mihály és Lukács Miklós, Ferenczi Gyuri a Rackákkal, vagy Mucsi Zoltán a Nézőművészeti Kft. előadásával. Rajtuk is múlt, hogy Hétrétország az idők folyamán olyanná alakult, amilyen. Kokas Katalin és Kelemen Barnabás gyerekei hegedülés közben cseperedtek a szemünk előtt itt, az Őrségben, évről-évre – most együtt zenél a család. A középgeneráció „többfunkciós” – író-költő-dalnok-gitáros – hősei gyakorta megfordultak nálunk. Közülük az idén Beck Zoli és Szabó Balázs jön Vecsei H. Miklóssal, aki viszont „új fiú”-ként mindjárt több programban is bemutatkozik.

Apropos, „Friss Hús”! Új filmeket mutatunk. 3 blokkban vetítünk válogatást a legutóbbi, 11. Friss Hús Budapest Nemzetközi Rövidfilmfesztivál legjobb filmjeiből.

A tavalyi „OMEGA-60”, három napos, monstre emlékkoncertje után az idén csendesebb ünnepre hangolódunk. Meghitten – de: AZ OMEGA-MISSZIÓ FOLYTATÓDIK! 

  • Dér András TETAMENTUM c. emlékfilmjének bemutató előtti vetítésével
  • Papp Norbert Omega zenére készülő, élő homokanimációjával 
  • Szekeres Tamás gitárral mondja el, milyen volt „25 év az Omegában”
  • „Omega-szigetek” címen egy koncertszínházi előadás kerül színre, Szirtes Edina Mókus kamarazenekari hangszerelésében, kiváló szólistákkal és énekesekkel.

És hát a gyerekek… Lesznek gyereknek való gyerekprogramok, (ami nem olyan evidens, mint a „cipőt a cipőboltból”.) Szívhez szóló meséket nézve a gyerekek észre sem veszik majd , hogy ezt a sereget bizony megtizedelték… A „nullás pályázatok sanyarú évében” fájó szívvel törölni kellett a műsortervből jó pár családi programot. Ami maradt, kis helyen is elfér. Csak semmi rongyrázás.

Sülyi Péter, köztivál gazda

Programok

KÖZtiválPONT

Malom Látogatóközpont (Őrségi Teleház)
9941 Őriszentpéter, Városszer 116.
Telefon: 0694548038
E-mail: orseg@orseg.hu hetretorszag@orseg.hu