A nyolcadik rét küszöbén – milyen hülyeség, mintha a rétnek küszöbe volna! – azaz mégis: ez a nyolcadik már nem itt van, folytatólagosan, hanem egy lépéssel túl, vagyis ott, ahová át kell lépni, és min kell átlépni ilyenkor? A küszöbön.

Vegyük úgy, hogy már túl is vagyunk rajta.

Mit látsz? – kérdezik az otthonmaradók.

Hát, semmit igazán. Minden csak csírájában van. Elszórtan a barátság – de csak csírájában – alig ismerni rá, nem több mint egy összenézés, egy kedves mosoly.

A derű épp csak megcsillan a fűben, a verőfényre vár, hogy gurgulázó nevetéssé izmosodjon.

Na, és a gondolatcsírák! El nem tudod képzelni, mennyi igyekezet van bennük, hogy szóhoz jussanak. De még csend van.

A gonosz szó csírájában van elfojtva.

A jó szó, mint egyszínű szivárvány, virulni készül.

Minden olyan ígéretes. Nem csábító, pláne nem hivalkodó, csak épphogy ígéretes, egy kicsit.

Például, nem lehet tudni, hogyan szól majd ez a dal? Talán most írják. Szegény dal, miken megy keresztül, mire világra jön, kibukik egy dalnok torkán és elszáll. Ennyi?

Nem száll el végleg. Szellőként futkos a nyolcadik réten. Érzed, néha arcon legyint, vagy végigfut a hátadon az inged alatt. Ilyen egy jó dal. Hát igen, mindez azon a bizonyos küszöbön túl van. Át kell lépni, oda, a nyolcadikra.

A belépőjegyért talán fizetned kell, de az átlépés díjtalan.

Kedves otthonmaradottak, idáig jutottam a képzelgésben.  Amikor is észbe kapok: nekem itt

a Hétrétország köztiválról kellene valós és vonzó állításokat megfogalmaznom, ehelyett csak ábrándozom és áradozom (mint bizonyos folyók)!

Azért, kár hogy vége, még el sem kezdődtem igazán. Csírájában vagyok.

És ti hogy vagytok?

Alighanem csírájában készülődik egy elhatározás….

Kedves Távollévők, találkozzunk Hétrétországban! – közismert nevén: Őrség.

Ott a Jelenlévők mind felismerik egymást. És a Jelent is, egymásban.

Őriszentpéteren lehet belépni, ott van a küszöb.

SP